Hírek
Elkészült Józseffalva honlapja
Kérünk minden érdeklődőt, hogy regisztrálják magukat az oldalra és alkotó, kreatív tevékenységükkel járuljanak hozzá a honlap épüléséhez! A megjelenítésre szánt híreket
a kistoth.lajos@gmail.com címre küldjék.
KÁNTÁLÁS 2024

Mózes Árpád alpolgármester FB posztjában a következő szavakkal írta le az eseményt:
Ma este Józseffalván volt szerencsém részt venni a hagyományos közös kántáláson. Egy ilyen esemény mindig különleges, hiszen nemcsak a karácsonyi készülődés meghitt hangulatát idézi fel, hanem a közösség erejét és összetartását is megmutatja. Nagyon megható volt látni, hogy a helyi közösség milyen szívvel-lélekkel ápolja ezt a szép hagyományt. Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen elkötelezett emberek élnek közöttünk, akik őrzik és továbbadják az értékeinket a fiatalabb generációknak. Ezek a pillanatok emlékeztetnek minket arra, milyen fontos a közösségi összefogás és az egymásra való odafigyelés. Köszönet mindenkinek, aki részt vett és életben tartja ezt a gyönyörű hagyományt! Legyen minél több ilyen közös élmény!
A Kántálás videója megnézhető:
https://youtu.be/cIjCBeOmd_U
Felfedezők Szövetségének látogatása
Július 30-án a Magyarországi Felfedezők Szövetségének Sárospatakon táborozó gyerekek egy csoportja látogatott el a Sváb Hagyományok Házába. Felvidék-i, Erdély-i és Magyarországi magyar fiatalok nagy érdeklődéssel hallgatták meg történetünket, majd megnéztük kiállító tereinket. Ezt követően sváb szavakkal ismerkedtek, amelyek egy része mint jövevény szavak ismertek voltak. A különböző helyről érkező gyerekek elmondták, náluk hogy mondják az adott szót. Vidám barkóbázás és csoportos játékokkal zárult a délelőtt. Búcsúzáskor úgy köszöntünk, viszont látásra jövőre.
BÚCSÚ 2024
2024. szeptember 15-én volt a Szűz Mária szent neve napjára felszentelt kápolnánk búcsúja, mely a tájház rendezvényterében került megünneplésre a szeszélyes időjárás miatt.
A szentmisét Főtisztelendő Carlos Sirer káplán atya mutatta be. Homíliájában Szűz Mária nevének
eredetéről szólt és kiemelte, hogy égi édesanyánkhoz mindig fohászkodhatunk, ha kísértésbe esünk.
A város és Józseffalva római katolikus hívei családtagjaikkal mindig szeretettel és várakozással telve
vesznek részt ezen az szép ünnepen, amelyen nem felejtkeznek meg őseikért, elődeikért is
imádkozni. A szentmisét körmenettel zártuk.
Köszönjük a szép szentbeszédet. Köszönet illeti a szervezőket, a kápolna sekrestyését: Heinrich
Jánosné Ancikát és segítőit, a szentmisén közreműködő Fedorcsák Katalint, Koleszár Krisztiánt és
családját, Lisóczki Balázst az oltárszolgálatért.
Sárospatak, 2024. 09. 15. Dudás Lászlóné Matisz Éva
A szentmisét Főtisztelendő Carlos Sirer káplán atya mutatta be. Homíliájában Szűz Mária nevének
eredetéről szólt és kiemelte, hogy égi édesanyánkhoz mindig fohászkodhatunk, ha kísértésbe esünk.
A város és Józseffalva római katolikus hívei családtagjaikkal mindig szeretettel és várakozással telve
vesznek részt ezen az szép ünnepen, amelyen nem felejtkeznek meg őseikért, elődeikért is
imádkozni. A szentmisét körmenettel zártuk.
Köszönjük a szép szentbeszédet. Köszönet illeti a szervezőket, a kápolna sekrestyését: Heinrich
Jánosné Ancikát és segítőit, a szentmisén közreműködő Fedorcsák Katalint, Koleszár Krisztiánt és
családját, Lisóczki Balázst az oltárszolgálatért.
Sárospatak, 2024. 09. 15. Dudás Lászlóné Matisz Éva
Betelepülési ünnep 2024

Gál Vince videófilmje elérhető:
https://youtu.be/2q9zulxhhAg?si=qTDEXXf2Koc7vWQe
Kedves Józseffalviak!
Tisztelt ünneplő közösség!
Megtisztelő a felkérés, amelyet Kis-Tóth elnök úrtól kaptam, hogy szóljak ma itt néhány ünnepi gondolatot, a betelepítés 239. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
Itt Önöknél, Józseffalván, amely község 1912 óta lehet, hogy nincs jelölve a térképeken önálló településként, de nekünk Hercegkútiaknak mindig is fontos volt az elmúlt évszázadokban.
Hiszen összeköt bennünket az eredetünk, a közös gyökerek, a rengeteg rokoni, családi szál, a küzdelmek és megpróbáltatások egész sora, az azonos vallásunk, az időközönként elhomályosulni látszó közös kultúránk, és sorolhatnám…
Nálunk otthon, gyerekkoromban Józseffalvát, -vagy ahogy hívták szüleim, nagyszüleim néha Újpataknak is,- rendszeresen emlegették, mert van ide kötödésünk mindkét nagyszülői ágon.
Az anyai vonalon a Brogli és a Jaskó rokonok,( csak mellékesen jegyzem meg Jaskó Jóska bácsi babettáján motoroztam előszőr 9 évesen), míg apai vonalon a Dévald családhoz van kötődésünk, a jelenlévő Magi Antalné Dévald Marika nénin és Dévald Pista bácsin keresztül.
Igazán felfigyelni Sárospatak ezen településrészére, mint sváb közösségre a 2000 évek elején figyeltem fel, miután Naár Atti innen nősült, és megismerkedtem apósával, Jaskó Gyuri bácsival.
Figyeltem a Józseffalváért Egyesület létrejöttét, első lépéseiket, a kiválóan sikerült Volt egyszer egy Józseffalva könyv kiadását, amelynek egy példányát Gyuri bácsitól kaptam.
Láttam az első pályázataikat, különösen azt kisértem figyelemmel, amelyből a Tájházat alakították ki, merthogy ott vetélytársak voltunk, de szerencsére mindketten nyertünk.
Az elmúlt évek eredményei, a tájházon kívül a helyiségnévtábla, a kápolna felújítás, a Tündérkert, a kiállító tér, a hagyományok háza, a játszótér, a közösségi tér mind-mind az egyesület mindenkori vezetésének kitűnő ötleteit, és a nagyszámú tagság tenni akarását dicséri.
Felismerték azt, hogy az utolsó órákban vannak, hogy elődeik múltjából minél többet megmentsenek. Legyenek azok tárgyi emlékek, vagy kulturális, szellemi örökségek.
Az elején érintettem Józseffalva és Hercegkút kapcsolatát, de, ha megengedik egy kicsit kibontom a saját olvasatomban.
Rengeteg azonosság, párhuzam, de mégis sok különbség van e két sváb település között.
A betelepítés kora majdnem azonos, de mégis van különbség, hiszen Hercegkút egy tipikusan magánföldesúri kezdeményezésre, 1750-ben létrejött írtástelepülés. Míg Józseffalvát, a névadó II. József császár kezdeményezésére, a korona szervezte, készítette elő, bonyolította, a néhány évvel korábbi betelepítések tanulságait messzemenően figyelembe véve. Így az a 32 család már kicsivel jobb körülményeket talált itt a számukra kijelölt helyen, Sáros-Nagy-Patak és Petrahó között beékelődve, mint a mi elődeink.
Katolikus családok indultak el az őshazából, ugyanolyan okokból, szinte azonos helyekről, a jobb élet reményében, az ismeretlenbe, kezdeni új életet, vagy ha úgy tetszik, szerencsét próbálni. Mert szükség volt az elnéptelenedett területeken a megbízható, szorgos munkáskezekre.
Ugyan olyan nehéz évtizedek következtek mindkét településen, amely időszakot az élettér kialakítása, az építkezések, a gazdálkodásra alkalmas területek kialakítása, esetenként a konfliktusokat vállalva történő megszerzése, a templom vagy kápolna építés jellemezte.
Azonos volt a két sváb település megítélése a külső szemlélő szerint is:
A hagyományok tisztelete, a mély vallásosság, a munka szeretete és az azonosságtudat.
A különbség pedig a két közösség között, amely nagymértékben meghatározta véleményem szerint a további sorsukat, az az asszimilició.
Sárospatak közelsége okán szinte törvényszerű volt az, hogy sokkal hamarabb integrálódtak az itteniek, mint a hercegkútiak. Az Önök elődei néhány évtized alatt elsajátították a magyar nyelvet, többen magyarosították a német hangzású családneveket, kötöttek vegyes házasságokat.
Az 1912-es év pedig végképp eldöntötte az önnálló Józseffalva település sorsát.
Mi Hercegkúton egy kicsivel tovább tudtuk megőrizni a zárt közösséget, és ezért is maradhatott fenn tovább sváb kultúránk, hagyományaink, nyelvünk is.
De ezért komoly árat fizettek nagyapáink a málenkij robottal, ami a teljes falut érintette és súlytotta.
És amelyet teljes egészében megúszott az itt élő, addigra a városba már szinte teljesen beolvadt sváb közösség.
Ami igazán összeköti a két települést azok a rokoni szálak. Hiszen az elmúlt 239 év alatt a kutatások szerint több, mint30 házasság köttetett (Naár János tanár úr, helytörténészünk szerint).
Ezek közül az első 1787 június 8-án az 54 éves Georgius Miller elvette a trautsonfalvi 34 éves Anna Rackh-t.
Azonkívül tudunk komplett családok áttelepüléséről is.
Ennek okán hallottunk nagy lakodalmakról, a templombúcsúk kölcsönös látogatásáról.
Aztán a közelmúltban történt közös cselekvésnek is van ékes, kézzelfogható bizonyítéka mindkét településen, hiszen az őshazából való emlékkövek felállításának ötlete innen ered. Beszerzésük, szállításuk és a négy Tokaj-hegyaljai sváb településen, a templomok melletti elhelyezésének történetét a jelenlévők jól ismerik.
Köszönet illeti ennyi év után is a kezdeményezőket és bonyolítókat!
Tisztelt ünneplő közösség!
Egy nemzetnek akkor van jövője, ha múltjából tud építkezni és tovább tudja adni kultúráját, történelmét, ismereteit az utókornak.
Ránk, nemzetiségekre ez ugyancsak igaz!
Csak gratulálni tudok és elismerésemet kifejezni az egyesület mindenkori vezetésének, tagjainak, támogatóinak azért, amit és ahogy teszik Józseffalváért!
Az ilyen és ehhez hasonló rendezvények megtartását nem lehet megkérdőjelezni.
Ápolni hagyományainkat, még akkor is, ha az nem beteg. Őrizni kultúránkat, még akkor is, ha az nem rab.
Erősíteni az együvé tartozás érzését a jelenlévőkben.
Elődeink örökségéből minél többet megmenteni és átörökíteni az utánunk jövő generációnak.
Az ünnepelni tudás érzését átadni az utánunk jövőknek.
Ez az igazi feladata a mindenkori döntéshozóknak.
Legyen az településvezető vagy egyesületi tisztségviselő!
Őszinte szívvel kívánom a Józseffalváért Egyesületnek, hogy még sok ilyen megemlékezést tartson, ahol közösen ünneplik meg a betelepítés napját, mert ez a rendezvény valóban a közösségé!
Elnézve a tekinteteket, biztos vagyok benne, hogy még rengeteg ötlet, megoldandó feladat van nem csak az elnökség , hanem a tagság fejében is.
Utolsó gondolatként szeretném meginvitálni az egyesület tagságát Hercegkútra.
Mutathassuk meg épített és természeti értékeinket, kulturális hagyományinkat, hogy ne csak a médiából ismerhessék meg azokat.
Köszönöm, hogy megtiszteltek figyelmükkel!
Isten éltesse Józseffalvát!
Isten éltesse Önöket!
Serke István kiállítása

Kedve Vendégek és kedves Alkotó !
4. alkalommal nyitunk meg olyan kiállítást, ahol egy egyesületi tagunk mutatja meg csodálatos alkotásait. Köszönjük nekik, hogy minden évben megmutatják, hogy milyen tehetséges emberek élnek közöttünk!
A mai kiállításon idős Serke István gobelinjeit csodálhatják meg a kedves vendégeink, aki nagy türelemmel és kitartással készítette el képeit. A technika neve, amivel dolgozott a gobelin.
Hogy mi is a gobelin? Kézzel szőtt művészi igénnyel készült falikárpit, faliszőnyeg ( lehet textil vagy bőr)
A Gobelin(ejtsd: goblen) név 1440-ig vezethető vissza. A Gobelin család kelmefestőként munkálkodott a XV. századi Franciaországban. A XVI. sz-ban műhelyükben azért készítették ezeket a portékákat, hogy az akkoriban nagyon divatos olasz festészettel keljenek versenyre. Műhelyüket megvásárolta a királyi udvar, így létrehozták a francia királyi szövőműhelyt, manufaktúrát. Gobelin nevével helyesen csak azokat a darabokat lehet jelölni, amelyek ebből a műhelyből, kerültek ki. Manapság viszont többféle keresztöltéses hímzést is gobelinnek nevezünk
A varrás technikájáról néhány gondolat: A varrás lényege egyszerűen fogalmazva abból áll, hogy a kanava, azaz az alapanyag lyukméretét a fonalnak el kell fednie.
A gobelinhímzés félkeresztöltés, amelyet előfestett minta szerint, vagy leszámolható rajz alapján készítünk el. Alapanyaga ritka szövésű, jól számolható szálú alap, melynek ma már sok fajtája létezik. Hímzőfonala lehet gyapjú, selyem illetve osztott hímzőfonal, melyhez tompa hegyű hímzőtűt használunk. Létezik nagylyukú gobelin, ahol 1 cm-re 4 öltés varrható, és a tűgobelin, ahol 1 cm-re 6 öltés varrható. Fontos, hogy az öltések egyenletesek legyenek, mindig egy irányba dőljenek.
A hímzés során nem soronként, hanem színenként haladunk: egy-egy kisebb területet azonos színnel hímezünk ki, a megfestett minta alapján. Egy nagyobb kép esetén ami 70-80 ezer apró öltésből felépülő tűgobelin, akár 80-100 színt is tartalmazhat.
Nagyobb gobelinekhez álló ráma használata, míg a kisebb méretekhez asztali, vagy akár kézi rámák használata ajánlott, amelyre rátűzzük az anyagot.
A mai kiállítónk Serke István már gyermekkorában megismerkedett a kézművesség rejtelmeivel, már ekkor érezte, hogy jó kézügyességgel áldotta meg a sors. Édesanyja sokat foglalkozott szövéssel, ami az ő érdeklődését is felkeltette, megtanulta és gyakorolta ezt a tevékenységet.
Élete során fizikai munkával foglalkozott, nem igazán jutott ideje a kézművességre. Nyugdíjas kora hozott változást. Miután felesége Piroska műhelyében könyvkötéssel foglalkozott, gyakran kérdezte miben segíthetek. Bekapcsolódott a tevékenységbe kisebb feladatokban tudott segíteni.
Kapott egy előfestett gobelin képet, amit nagy odaadással varrt ki. A gobelin készítését autodidakta módon sajátította el. A nagylyukú gobelinnel kezdte, majd áttért a tűgobelin készítésére. Az előfestett darabokat részesítette előnybe. Az első elkészült munka után a családtagok, rokonok, barátok sok-sok előfestett darabbal lepték meg. Családjától támogatást kapott ebbe a munkába, segítették a megfelelő színű fonalak beszerzésében. A családi fotókhoz a fényképeket nyomtatták a megfelelő kanavára, hogy ezzel is segítség munkáját.
Ettől kezdve nem volt megállás, folyamatosan készültek a képek. Több témában láthatunk alkotásokat. Van tájkép, csendélet, egyházi témájú, állatokat ábrázoló, híres festményekről készült képek, horoszkópok, sárospataki nevezetes épületekről, sőt családjáról készült képek is.
75 éves korára már 70 db képpel büszkélkedhetett. Ezek a számok bizonyítják, hogy az alkotás varázsa, a kreativitás izgalma szinte megszállottá tudja tenni a gobelinvarrókat.
Ez a technika időigényes, a sok-sok apró, precíz, finom öltés. a színek harmóniája teszi olyanná a gobelinképeket, hogy azokat első látásra nehéz megkülönböztetni a festménytől vagy a fotótól.
Így van ez a most Serke István kiállításra került alkotásai esetében is. Ámulattal néztem az elkészült munkákat, csodálva a tehetséget, türelmet kitartást, annál is inkább, hogy a nehéz fizikai munka után a kezek elnehezülnek. Így még nagyobb a csodálat, hogy ezeket az apró, kifinomult öltéseket ilyen precízen tudta végezni.
A látogatók most egy utazásra indulhatnak a hímzés varázslatos világában.
Köszönet az alkotónak Serke Istvánnak, hogy megmutatja nekünk ezeket a csodákat, melyeket hosszú évek alatt készített nagy-nagy türelemmel és kitartással.
Köszönet mindazoknak akik velünk együtt örülnek ennek a kiállításnak. Köszönöm megtisztelő figyelmüket, kérem, tekintsék meg a kiállítást.
Meghívó kiállításra
MEGHÍVÓ
Szeretettel meghívunk minden egyesületi tagot
és szimpatizánst
id. Serke István - gobelin kiállítás
megnyitójára
Helyszín: Sváb Hagyományok Háza
Sárospatak, Szent József út 58.
Időpont: 2024.június 15. 18 óra
A kiállítást megnyitja: Stumpfné Gyöngyösi Etelka –
egyesület kézimunkakörének vezetője
A kiállítás 2024. június 30-ig megtekinthető.
Meghívó Juniálisra
MEGHÍVÓ
Szeretettel meghívunk minden egyesületi tagot
és szimpatizánst
a betelepülés évfordulójának ünnepségére és az azt követő
juniálisra
Program: - Megemlékezés a Kápolna előtt
Köszöntőt mond : Aros János - Sárospatak polgármestere
Ünnepi beszédet mond: Rák József – Hercegkút polgármestere
- Koszorúzás
- id. Serke István gobelin kiállítás megnyitója
Megnyitja: Stumpfné Gyöngyösi Etelka –
egyesület kézimunkakörének vezetője
- Közgyűlés
- Vacsora
Időpont: 2024. június 15. 17 30 óra
Helyszín: Józseffalva-i kápolna, Sváb Hagyományok Háza
Tisztelettel: „Józseffalváért Egyesület „ vezetősége
Meghívó közgyűlésre
K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó
A Józseffalváért Egyesület (székhelye: 3950 Sárospatak, Szent József út 59.)
Közgyűlését
2024. június 15. napján 18:30 órára összehívom.
Helyszín: Sváb Hagyományok Háza, 3950 Sárospatak, Szent József út 58.
Napirend:
1. A Józseffalváért Egyesület 2023 évi pénzügyi, gazdasági beszámolója
Előadó: Dr. Kis-Tóth Lajos - Elnök
2. A Józseffalváért Egyesület 2024.évi feladatterve és költségvetése
Előadó: Dr. Kis-Tóth Lajos - Elnök
4. Különféle aktuális kérdések
Határozatképtelenség esetén a megismétel közgyűlés ideje: 2023.junius 15 napján 19 óra, helyszíne: 3950 Sárospatak, Szent József út 58. A megismételt közgyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyekben a megjelent tagok számára tekintet nélkül határozatképes.
Minden Tag megjelenésére feltétlenül számítunk!
A részvételi szándékról visszajelzést kérünk 2024.06.11-ig
telefonon:06/20403 5249, vagy e-mailbe: jozseffalvaertegyesulet@gmail.com
Sárospatak, 2024. június 03.
Dr. Kis-Tóth Lajos
elnök
A Józseffalváért Egyesület (székhelye: 3950 Sárospatak, Szent József út 59.)
Közgyűlését
2024. június 15. napján 18:30 órára összehívom.
Helyszín: Sváb Hagyományok Háza, 3950 Sárospatak, Szent József út 58.
Napirend:
1. A Józseffalváért Egyesület 2023 évi pénzügyi, gazdasági beszámolója
Előadó: Dr. Kis-Tóth Lajos - Elnök
2. A Józseffalváért Egyesület 2024.évi feladatterve és költségvetése
Előadó: Dr. Kis-Tóth Lajos - Elnök
4. Különféle aktuális kérdések
Határozatképtelenség esetén a megismétel közgyűlés ideje: 2023.junius 15 napján 19 óra, helyszíne: 3950 Sárospatak, Szent József út 58. A megismételt közgyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyekben a megjelent tagok számára tekintet nélkül határozatképes.
Minden Tag megjelenésére feltétlenül számítunk!
A részvételi szándékról visszajelzést kérünk 2024.06.11-ig
telefonon:06/20403 5249, vagy e-mailbe: jozseffalvaertegyesulet@gmail.com
Sárospatak, 2024. június 03.
Dr. Kis-Tóth Lajos
elnök
1 %
Az elmúlt 15 évben egyesületünk elvégezte azt a munkát, melynek eredményeképpen elődjeink történetét, hagyományait átmentettük az utódaink számára. Napjaink feladata ezek fenntartása, üzemeltetése. Büszkék vagyunk a Sváb Hagyományok Házára, az ott berendezett múzeumra, gyümölcsöskertre, az utcai relikviákra, szent kápolnánkra. Kérjük azokat az egyesületi tagokat, belépni szándékozókat, szimpatizánsokat, hogy adójuk 1%-val támogassák a Józseffalváért Egyesületet! Nyugdíjas tagjaink hozzátartozóinak támogatására is számítunk.
Józseffalváért Egyesület adószáma: 18151297-1-05
Ezzel a támogatással hozzájárulhatunk ahhoz, hogy gyermekeink, unokáink is elmondhassák: „Volt egyszer egy Józseffalva”.
Józseffalváért Egyesület adószáma: 18151297-1-05
Ezzel a támogatással hozzájárulhatunk ahhoz, hogy gyermekeink, unokáink is elmondhassák: „Volt egyszer egy Józseffalva”.
KÁNTÁLÁS-2023

Figyelemmel kísérhető a Facebook Józseffalváért Egyesület oldalán.
Tanulmányi látogatás

BÚCSÚ 2023. 09. 17.

A szentmisét Bereczkei Miklós plébános úr, a homíliát Novák Lajos diakónus tartotta. Ismét megerősítést kaptunk: Szűz Mária, égi édesanyánk közbenjárására mindig számíthatunk, nem érezhetjük magányosnak magunkat, ha hozzá fohászkodunk. Köszönjük a szép szentbeszédet és mindenkinek a közreműködést, aki lehetővé tette számunkra ezt a szép ünneplést és elődeinkre való megemlékezést.
Sárospatak, 2023. 09. 17.
Júniális 2023

népzenei együttes műsora, majd a vacsorát követően jó hangulatú estét töltöttünk el együtt.
Megújult az utcai keresztünk

Svábtábor diákjainak látogatása
Június 5-én, Csisztu Miklósné tanárnő vezetésével, Gávavencsellőről látogatott el a Sváb Hagyományok Házába egy 30 fős csoport. Stumpfné Gyöngyösi Etelka tájékoztató előadást tartott Józseffalva történetéről, majd megtekintették a muzeális részt és a falvédő-kiállítást. A mezőgazdasági részben bemutatott eszközökről beszélgettek és elsétáltak a kápolnába, ahol elmondtak egy imát, majd megnézték az ősök földjéről hozott kőtömböt.
Köszönjük szépen a látogatást.
Köszönjük szépen a látogatást.
Látogatás

Betelepülési ünnep 2023
Szeretettel meghívunk minden egyesületi tagot
és szimpatizánst a betelepülés évfordulójának ünnepségére és az azt követő juniálisra
Program: - Megemlékezés a Kápolna előtt- Koszorúzás
Köszöntőt mond dr. Kis-Tóth Lajos- elnök
Köszöntőt mond Aros János - polgármester
- „Tündérkert” átadás
Átadja Varga József- okleveles kertészmérnök
- Sztankóné Németh Anna- népi iparművész
Életmű kiállításának megnyitója
Megnyitja Pocsainé dr. Eperjesi Eszter- etnográfus
- Zsindely Népzenei Együttes műsora
- Közgyűlés
- Vacsora - Borjúpörkölt
Időpont: 2023. június 17. 16 óra
Helyszín: Józseffalva-i kápolna, Sváb Hagyományok Háza
és szimpatizánst a betelepülés évfordulójának ünnepségére és az azt követő juniálisra
Program: - Megemlékezés a Kápolna előtt- Koszorúzás
Köszöntőt mond dr. Kis-Tóth Lajos- elnök
Köszöntőt mond Aros János - polgármester
- „Tündérkert” átadás
Átadja Varga József- okleveles kertészmérnök
- Sztankóné Németh Anna- népi iparművész
Életmű kiállításának megnyitója
Megnyitja Pocsainé dr. Eperjesi Eszter- etnográfus
- Zsindely Népzenei Együttes műsora
- Közgyűlés
- Vacsora - Borjúpörkölt
Időpont: 2023. június 17. 16 óra
Helyszín: Józseffalva-i kápolna, Sváb Hagyományok Háza
Józseffalvi Tündérkert

Kántálás 2022.12.23

ember fogadta el a meghívásunkat. Az utcán végig sétálva kántáló énekekkel köszöntöttük a házak
lakóit. A Sváb Hagyományok Házába betérve a karácsonyfa körül énekeltünk karácsonyi dalokat.
Ezután vetített képes összeállításban nézhettek meg a vendégek három verset ( Juhász Gyula :
Karácsony felé, Hajdú Sára: Boldog karácsonyt , Ady Endre: Karácsonyi rege ). Ezt követően kocsonya
és forralt bor mellett hangulatos estét töltöttünk el.
KÁNTÁLÁS-2022
Szeretettel várunk Mindenkit 2022.12.23-án 17 órakor hagyományos karácsonyi rendezvényünkön. Kántálásunk közös ünnepléssel folytatódik a Sváb Hagyományok Házában.
Figyelemmel kísérhető a Facebook Józseffalváért Egyesület oldalán.
Figyelemmel kísérhető a Facebook Józseffalváért Egyesület oldalán.
FILMVETÍTÉS

"Mi svábok mindig jó magyarok voltunk" címmel dokumentum film került bemutatásra. A filmet László Gábor rendezte. A rendezvény telt házas volt.
Búcsú 2022

A szentmisét Főtisztelendő Michele Gervasoni sátoraljaújhelyi újmisés káplán atya mutatta be. Családias hangvételű homíliájában kitért arra, hogy égi édesanyánk közbenjárására mindig számíthatunk, rá egyben anyaként tekinthetünk.
A szép számú hívek nevében is köszönjük a szentbeszédet és minden közreműködőnek a segítséget, hogy ismét, őseink hagyományát folytatva, együtt ünnepelhettünk.
Józseffalva, 2022. szeptember 11. Dudás Lászlóné Matisz Éva
Téliesítettük a mezőgazdasági gépek tárolóját
Az elmúlt évben sikeresen pályázatunknak köszönhetően elkészült a Mezőgazdasági gépek tárolására egy fedett kiállítótér. Sajnos az oldalfalak elkészítésére már nem jutott a beruházási összegből. Így most saját erőből végleges megoldásként téliesítettük. A fejlesztés összege, 650 000 Ft volt.
JÚNIÁLIS

Az ünnep fénypontja volt Metz-Matisz Éva kiállításának megnyitója.
Meghívó 2022.06.18
MEGHÍVÓ
Szeretettel meghívunk minden egyesületi tagot
és szimpatizánst
a betelepülés évfordulójának ünnepségére és az azt követő
juniálisra
Program: - Megemlékezés a Kápolna előtt
- Köszöntőt mond Kis-Tóth Lajos- elnök
- Sváb énekkar műsora
- Koszorúzás
- Metz-Matisz Éva szalmafonó kiállítás megnyitója
Megnyitja Dr. Sándor Zsuzsa- egyetemi docens
- Vacsora
Időpont: 2022. június 18. 16 30 óra
Helyszín: Józseffalva-i kápolna, Sváb Hagyományok Háza
Tisztelettel: „Józseffalváért Egyesület „ vezetősége
Disznóvágás 2022

MEGHÍVÓ
M E G H Í V Ó
Szeretettel várunk minden egyesületi tagot
a Józseffalváért Egyesület által szervezett
DISZNÓVÁGÁSRA
Helyszín: Sváb Hagyományok Háza
Időpont: 2022. április 09 (szombat)
A program 8.00 órától kezdődik:
„Pálinkás Jó Reggelt”
Disznóvágás
Hurka- és kolbásztöltés
A vendégeknek csak az italról és egy kis süteményről kell gondoskodni.
Egyesületi tagok számára ingyenes, vendégek részéről 3000 Ft támogatást várunk el.
Részvételi szándékáról visszajelzést kérünk az jozseffalvaertegyesulet@gmail.com, vagy a 06/20 403 5249 tel. számon 2022.április 06-ig
dr. Kis-Tóth Lajos
elnök
Stumpfné Gyöngyösi Etelka koordinátor
Dekoráció

Kántálás 2021

Látogatás Gávavencsellőn

Látogatók

2021.09.21-én a II. Rákóczi Ferenc 7-8. osztályos diákjai látogattak el hozzánk. A 64 gyerek és a 4 pedagógus először a közösségi térben hallgattak meg egy ismertetőt Józseffalva kialakulásáról, a betelepítésről az egyesület létrejöttéről és életéről. A tájékoztató után kisebb csoportokban megtekintették a muzeális részt és a mezőgazdasági kiállítást. Jó volt tapasztalni, hogy ebben a korosztályban is van sok érdeklődő gyerek, aki nyitott a régi kor történelmének megismerésére. Köszönjük a látogatást.
BÚCSÚ 2021

Józseffalva, 2021. szeptember 19. Küldte: Dudásné Matisz Éva
Elhunyt Rajz Mátyásné

Mezőgazdasági kiállítótér

Köszönjük a segítségüket:
-Ácsmunka - Mandulás 11 Bt.
-Oszloptalp - Patak- Gáz Kft.
-Földmunka, Betonalap -Feketéné Matlák Katalin, Dankó Bertalan
-Faanyag festése, tetőléc gombamentesítése Stumpf György
-Anyagbeszerzés, szállítás - Stumpf György
-Fuvar (cserép ) - Matisz János
-Kavicsozás - Feketéné Matlák Katalin
-Egyéb segítség - Braun István
Molnár Ferenc
Rácz János
Heinrich János
Mezőgazdasági eszközök szállítása, takarítása, berendezés
Jaskó György
Gaál Imre
Stumpf György
Molnár Ferenc
Rácz János
Kövesi Sándor
Kovács József
Pásztor István
Matisz János
MEGHÍVÓ
MEGHÍVÓ
Szeretettel meghívunk minden egyesületi tagot
és szimpatizánst
a Mezőgazdasági kiállítótér átadó ünnepségére , amely a NBER-KP-1-2021/1-000072 pályázat támogatásával
valósult meg
Időpont: 2021. szeptember. 04. 17 óra
Helyszín: Sváb Hagyományok Háza
Tisztelettel:
„Józseffalváért Egyesület „ vezetősége
Közgyűlési meghívó
K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó
A Józseffalváért Egyesület (székhelye: 3950 Sárospatak, Szent József út 59.)
Közgyűlését
2021 szeptember 04. napján 18:00 órára összehívom.
Helyszín: Sváb Hagyományok Háza, 3950 Sárospatak, Szent József út 58.
Napirend:
1. A Józseffalváért Egyesület 2020. évi pénzügyi, gazdasági beszámolója
Előadó: Dr. Kis-Tóth Lajos - Elnök
2. Módosított Alapszabály előterjesztése
Előadó: Dr. Szebényi Tibor- alelnök
3. Felügyelőbizottsági tagok megválasztása
Előadó: Dr. Kis-Tóth Lajos - Elnök
3. A Józseffalváért Egyesület 2021.évi feladatterve és költségvetése
Előadó: Dr. Kis-Tóth Lajos - Elnök
4. Különféle aktuális kérdések
Határozatképtelenség esetén a megismétel közgyűlés ideje: 2021. szeptember 08 napján 17:00 óra, helyszíne: 3950 Sárospatak, Szent József út 58. A megismételt közgyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyekben a megjelent tagok számára tekintet nélkül határozatképes.
Minden Tag megjelenésére feltétlenül számítunk!
Sárospatak, 2021. augusztus 18.
Dr. Kis-Tóth Lajos
elnök
A Józseffalváért Egyesület (székhelye: 3950 Sárospatak, Szent József út 59.)
Közgyűlését
2021 szeptember 04. napján 18:00 órára összehívom.
Helyszín: Sváb Hagyományok Háza, 3950 Sárospatak, Szent József út 58.
Napirend:
1. A Józseffalváért Egyesület 2020. évi pénzügyi, gazdasági beszámolója
Előadó: Dr. Kis-Tóth Lajos - Elnök
2. Módosított Alapszabály előterjesztése
Előadó: Dr. Szebényi Tibor- alelnök
3. Felügyelőbizottsági tagok megválasztása
Előadó: Dr. Kis-Tóth Lajos - Elnök
3. A Józseffalváért Egyesület 2021.évi feladatterve és költségvetése
Előadó: Dr. Kis-Tóth Lajos - Elnök
4. Különféle aktuális kérdések
Határozatképtelenség esetén a megismétel közgyűlés ideje: 2021. szeptember 08 napján 17:00 óra, helyszíne: 3950 Sárospatak, Szent József út 58. A megismételt közgyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyekben a megjelent tagok számára tekintet nélkül határozatképes.
Minden Tag megjelenésére feltétlenül számítunk!
Sárospatak, 2021. augusztus 18.
Dr. Kis-Tóth Lajos
elnök
Magyarország Felfedezői Szövetség

A tájékoztató után a rendezvénytérben foglaltak helyet, ahol egy előre összeállított kvíz segítségével adták vissza az elsajátított ismereteket. Egy négy fős csapat azt a feladatot kapta, hogy egy apró jelenetben mutassák be a „betelepítés” történetét.
Remek délelőttöt töltöttünk el együtt, köszönjük, hogy meglátogattak minket.
Józseffalva-i esték

Betelepülés
2021.06.16-án ünnepeltük elődeink letelepedésének évfordulóját. 1785-ben, ezen a napon érkezett 32 család Sárospatakra, a kijelölt területre, a későbbi Józseffalvára. Az ünnep alkalmából koszorút helyezett el Sárospatak Önkormányzatának nevében Sikora Attila alpolgármester és Kövesi Sándor testületi tag, valamint a Józseffalváért Egyesületet képviselve Gál Imre, Heinrich János, Molnár Ferenc és Kis-tóth Lajos.
ÓVODÁSOK

A pedagógusok köszönték a lehetőséget, nagyon jól érezték magukat. Mi is köszönjük, hogy ellátogattak hozzánk és hírét viszik a mi kis gyűjteményünknek.
Stumpfné Gyöngyösi Etelka - koordínátor
Látogasson Facebook oldalunkra
Felhívjuk kedves egyesületi tagjaink és érdeklődők figyelmét, hogy a "Józseffalváért Egyesület" facebook oldalán sok-sok eredeti dokumentumot mutatunk be múltunkból. Kérjük hozzászólásaikkal aktívan kapcsolódjanak be az ott folyó párbeszédbe.
Adó 1%-a
Megköszönjük, ha adója 1%-val támogatja a Józseffalváért Egyesületet!
Kérjük, az egyesületi tagokat és szimpatizánsokat, hogy mindnél nagyobb számban éljenek ezzel a lehetőséggel, ajánlják mások számára is. Nyugdíjas tagjaink hozzátartozóinak támogatására is számítunk.
Egyesületünk adószáma: 18151297-1-05
Kérjük, az egyesületi tagokat és szimpatizánsokat, hogy mindnél nagyobb számban éljenek ezzel a lehetőséggel, ajánlják mások számára is. Nyugdíjas tagjaink hozzátartozóinak támogatására is számítunk.
Egyesületünk adószáma: 18151297-1-05
Gólyavárás

Madaram a gólya,…” írta Petőfi Sándor. Valóban, a magyar ember egyik kedves madara a gólya. A józseffalviak is nagy örömmel vették, hogy újra van a faluban gólyafészek és vele együtt gólyacsalád. Minden éven a tavasz igazi jeleként figyelik, mikor tér vissza kedves gólyájuk. Az idén fészkük cseréjére került sor, mivel a tartóoszlop már elavult lett. Mindenki izgalommal nézte ezt a körülményes, összehangolt munkát, amiben nem kis része volt Serfőző Józsefnek, a Bükki Nemzeti Park természetőrének és az Émász pataki hálózata munkatársainak. Köszönet érte! Reméljük a hazatérő gólyapár elfogadja új otthonát.
Sárospatak, 2021. február 1. Dudás Lászlóné MME-tag
Karácsonyi üdvözlet 2020

A Józseffalváért Egyesület vezetősége nevében kívánok minden tagtársunknak békés, áldott és boldog karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag boldog (vírusmentes) újévet.
Kis-Tóth Lajos elnök
KÖZGYŰLÉS
K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó
A Józseffalváért Egyesület (székhelye: 3950 Sárospatak, Szent József út 59.)
Közgyűlését
2020. október 24. napján 16:00 órára összehívom.
Helyszín: Sváb Hagyományok Háza, 3950 Sárospatak, Szent József út 58.
Napirend:
1. A Józseffalváért Egyesület 2019. évi pénzügyi, gazdasági beszámolója
Előadó: Dr. Kis-Tóth Lajos - Elnök
2. Új tisztségviselők megválasztás
Előadó: Stumpfné Gyöngyösi Etelka - koordínátor
3. A Józseffalváért Egyesület 2020.évi feladatterve és költségvetése
Előadó: Dr. Kis-Tóth Lajos - Elnök
4. Különféle aktuális kérdések
Határozatképtelenség esetén a megismétel közgyűlés ideje: 2020. október 24 napján 16:30 óra, helyszíne: 3950 Sárospatak, Szent József út 58. A megismételt közgyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyekben a megjelent tagok számára tekintet nélkül határozatképes.
Kérek minden Tagot, hogy a koronavírus okozta járványügyi helyzetre tekintettel, a közgyűlés során viseljen maszkot, és az 1,5 méteres védőtávolságot is igyekezzem betartani.
Minden Tag megjelenésére feltétlenül számítunk!
Sárospatak, 2020. október 9.
Dr. Kis-Tóth Lajos
elnök
A Józseffalváért Egyesület (székhelye: 3950 Sárospatak, Szent József út 59.)
Közgyűlését
2020. október 24. napján 16:00 órára összehívom.
Helyszín: Sváb Hagyományok Háza, 3950 Sárospatak, Szent József út 58.
Napirend:
1. A Józseffalváért Egyesület 2019. évi pénzügyi, gazdasági beszámolója
Előadó: Dr. Kis-Tóth Lajos - Elnök
2. Új tisztségviselők megválasztás
Előadó: Stumpfné Gyöngyösi Etelka - koordínátor
3. A Józseffalváért Egyesület 2020.évi feladatterve és költségvetése
Előadó: Dr. Kis-Tóth Lajos - Elnök
4. Különféle aktuális kérdések
Határozatképtelenség esetén a megismétel közgyűlés ideje: 2020. október 24 napján 16:30 óra, helyszíne: 3950 Sárospatak, Szent József út 58. A megismételt közgyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyekben a megjelent tagok számára tekintet nélkül határozatképes.
Kérek minden Tagot, hogy a koronavírus okozta járványügyi helyzetre tekintettel, a közgyűlés során viseljen maszkot, és az 1,5 méteres védőtávolságot is igyekezzem betartani.
Minden Tag megjelenésére feltétlenül számítunk!
Sárospatak, 2020. október 9.
Dr. Kis-Tóth Lajos
elnök
KÉZIMUNKA KÖR

A hidegebb idő miatt már zárt helyen folytattuk az alkotást, természetesen vigyázva egymásra és magunkra.
Mária napi búcsú

MEGHÍVÓ PÁLYÁZAT ZÁRÁSÁRA

90 éve született Józseffalván

Kívánunk további jó egészséget neki.
Disznóölés Józseffalván

KÁNTÁLÁS 2019

A Sváb Hagyományok Házába a feldíszített karácsonyfa körül közös énekléssel és vetített képes versekkel kívántunk mindenkinek békés, boldog karácsonyt.
Ezt követően terített asztal mellett ( halászlé, sütemény, forralt bor ) hangulatos beszélgetéssel töltöttük el ezt a szép estét. Köszönet annak a közel 60 embernek, akik elfogadták a meghívásunkat és részt vettek ezen az eseményen. Jövőre ugyanitt találkozunk! Stumpfné Gyöngyösi Etelka
KÁNTÁLÁS
2019 december 23-án 16 óra 45 perckor indulnak a kántálók Józseffalván és énekelnek minden egyesületi tag házánál hagyományos karácsonyi énekeket. Szeretettel várunk minden egyesületi tagot és szimpatizánst.
Kemence avató

Falvédő kiállítás

Köszönet az 1%-ért
2018-ban a személyi jövedelemadó 1% felajánlásából a Józseffalváért Egyesület 230 000 Ft- al részesedett. Ez úton köszönjük minden adózónak, aki minket választott. Kérjük, hogy 2019-ben is segítse munkánkat felajánlásával.
Józseffalváért Egyesület vezetősége
Józseffalváért Egyesület vezetősége
Búcsú 2019
2019. szeptember 15-én tartottuk a Szűz Mária Szent neve napjának tiszteletére felszentelt kápolnánk búcsúját. A szentmisét Ft. Polyák József kenézlői esperes plébános celebrálta. Koleszár Krisztián és családja, Heinrich Jánosné és a józseffalvai hívek közreműködésükkel hozzájárultak a búcsúi szentmise ünnepélyesebbé tételéhez. A régi hagyományokhoz híven az itt élőkön kívül a szomszédos sváb településekről is (Károlyfalva, Hercegkút) részt vettek hívek ezen a szívünkhöz oly közel álló ünnepen.
Sárospatak, 2019. szeptember 15.
Megtekinthető: https://youtu.be/EI0bYo2D8yM
Sárospatak, 2019. szeptember 15.
Megtekinthető: https://youtu.be/EI0bYo2D8yM
Tábor 2019

Szeretnénk megköszönni segítőinknek - Bíróné Lívia, Gaálné Margó, Molnárné Ibolya, Stumpf György- hogy munkájukkal hozzájárultak a hét zökkenőmentes lebonyolításához.
A tábor szervezője és irányítója: Stumpfné Gyöngyösi Etelka
Névsor: Bartusz Ármin
Bartusz Ella
Bettenbuch Luca
Fridrich Petra
György Nóra
Kállai Fanni
Kocsis Nóra
Koleszár Johanna
Koleszár Viktória
Kovács Attila
Kovács Péter
Márki Anett
Márki Péter
Rácz Patrik
Stumpf Máté
Vályi Zsófia
Viczmándi Dorka
Viczmándi Zsolt
Júniális 2019

Várjuk az 1 % felajánlását
Józseffalváért Egyesület
Adószám: 18151297-1-05
Adószám: 18151297-1-05
Virtuális kirándulás

Gaál Vince videója itt érhető el:https://youtu.be/KHnAoVf5QEs
Disznóölés 2019

Köszönjük a szervezőknek ezt a csodálatos napot. https://youtu.be/ppl3DGYJjt8
KÁNTÁLÁS 2018

Köszönet annak a közel 80 embernek, akik elfogadták meghívásunkat és részt vettek ezen az eseményen. Jövőre ugyanitt találkozunk!
Gál Vince videófelvétele megtekinthető:
https://youtu.be/IZDfxZB8YCM
A hírt küldte: Stumpfné Gyöngyösi Etelka egyesületi koordinátor
Rendhagyó oktatás

Ezek után az udvaron játszhattak egy rövid ideig. Nagy sikert aratott az óriás buborék készítés. A pedagógusok köszönték a lehetőséget és a tartalmasan eltöltött délelőttöt. Mi is köszönjük, hogy ellátogattak hozzánk és hírét viszik a mi kis gyűjteményünknek.
Stumpfné Gyöngyösi Etelka – egyesületi koordinátor
Józseffalva-i esték I.

2018. 09.29-én 17 órától első alkalommal, Erdélyi barangolásra hívtam az egyesület tagjait.
30-an fogadták el meghívásomat, akikkel képzeletbeli utazást tettünk Erdély csodálatos tájaira, városaiba. Természetesen a zene és a vers sem maradhatott el, ami még színesebbé tette ezt a vetített képes kirándulást. A jó hangulatú vetítés és beszélgetés közben mindenkinek jól esett a forró tea és a vendégek által készített finomabbnál- finomabb sütemény.
Köszönöm , hogy együtt tölthettük ezt a szép estét.
Stumpfné Gyöngyösi Etelka –egyesületi koordinátor, szervező
Józseffalva-i esték II.

Köszönöm , hogy együtt tölthettük ezt a szép estét.
Stumpfné Gyöngyösi Etelka –egyesületi koordinátor, szervező
Józseffalvai-esték
Meghívó
Józseffalva-i esték
Szeretettel hívunk minden egyesületi tagot 2018. szeptember 29-én, 17 órától egy képzeletbeli utazásra.
Erdély képekben - vetített képes barangolás verssel, zenével
Helyszín: Sváb Hagyományok Háza / Csűr/
Dr. Kis-Tóth Lajos Elnök Stumpfné Gyöngyösi Etelka
Egyesületi koordinátor
Józseffalva-i esték
Szeretettel hívunk minden egyesületi tagot 2018. szeptember 29-én, 17 órától egy képzeletbeli utazásra.
Erdély képekben - vetített képes barangolás verssel, zenével
Helyszín: Sváb Hagyományok Háza / Csűr/
Dr. Kis-Tóth Lajos Elnök Stumpfné Gyöngyösi Etelka
Egyesületi koordinátor
Búcsú 2018

Sárospatak, 2018. szeptember 16. Dudás Lászlóné
Lecsó parti

Köszönjük, hogy együtt tölthettük ezt a szép estébe nyúló délutánt.
Stumpfné Gyöngyösi Etelka - egyesületi koordinátor
Nyári kézműves tábor

18 fővel, igen jó hangulatú, változatos technikát megismertető héten vagyunk túl.
Az első napon a fonás alapjaival ismerkedhettek a gyerekek. Ehhez vessző hiányában a papírt használtuk. Az elkészült kosarat akrilfestékkel szineztük.
Második nap, a Kreatív kuckóból látogatott el hozzánk Patakiné Katika, aki a textilfestés fortélyait mutatta meg .Pólót , táskát és párnát festettünk.
Harmadik nap álomfogót készítettünk makramé technikával.
Negyedik napon ismét Patakiné ,Katika látogatott el hozzánk, aki a szalvétatechnika rejtelmeibe vezette be a lányokat. Ezt kombináltak a 3D és a transzfer technikával.
Ötödik nap ismét két újabb technikával ismerkedhettek meg a lányok, akik ezt a tábort választották. Cserepet festettünk, kerti díszt és színes kaspót készítettünk. Amíg a cserép száradt, addig régi CD-t mandalával díszíthettek.
Jó hangulatú, nagyon tartalmas héten vagyunk túl, amiről a mellékelt fotók tanúskodnak.
Jó volt veletek lányok, köszönöm Nektek, és segítőimnek is Szebényi Tiborné Erzsikének, Naárné Jaskó Ágnesnek és Borosné Balogh Erikának!
A híreket küldte: Stumpfné Gyöngyösi Etelka
A táborban részt vettek:
1. Kocsik Dóra
2. Egyed Málna
3. Nyizsnyóczki Sára
4. Boros László
5. Molnár Hanna
6. György Nóra
7. Domonyik Réka
8. Osztovics Gerda
9. Lénárt Viktória
10. Molnár Zsófi
11. Rácz Janka
12. Rácz Rozália
13. Pongrácz Luna
14. Stumpf Máté
15. Kállai Fanni
16. Tóth Petra
17. Bartkó Blanka
18. Nyírő Blanka
19. Bartusz Ella
Juniális 2018

Az ünnepélyt moderálta Dudásné Matisz Éva.
Új kiállítási tárgyak

JUNIÁLIS meghívó
MEGHÍVÓ
Szeretettel meghívunk minden józseffalvai lakost és szimpatizánst a betelepülés évfordulójának ünnepségére , emléktábla avatásra és az azt követő juniálisra
Időpont: 2018. június 23. , 17 óra
Helyszín: Józseffalva-i kápolna, Sváb Hagyományok Háza
Kérjük a részvétel visszajelzését:
Stumpfné Gyöngyösi Etelka 20 403 5249, vagy a estumpfne@gmail.com
Tisztelettel:
„Józseffalváért Egyesület „ vezetősége
Látogatás Rátkán

Legyesbényén megnéztük az 5000 négyzetméteres, sétáló és emlékparkot. A parknak két fő része van, egyik a teraszos létesítmény Szent István, Szent László és Mária szobrokkal, melyek 4 m magasak. Másik része, egy szabadtéri kőkönyvtár, amely jelenleg a világ első ilyen alkotása gránitlapból. Ezeken versek, idézetek találhatók, melyek elsősorban hegyaljához, a tájhoz és a borvidékhez kapcsolódnak
Utunk a kastélyba folytatódott, ahol a 400 darabos Pipamúzeumot és a Fekete Madonnát tekinthettük meg. Itt meglepetésként Hlivják László polgármester úr kérésére, a helyi Montium pincészet tartott borkóstolót számunkra.
Utunk Rátkán folytatódott. Elsőként a Német nemzetiségi tájház termeit jártuk körbe. Ezután elvegyülve a fesztiváli forgatagban kóstolgattuk a káposztákat, amelyek igen változatosak voltak. Programunkat színesítette a színpadon zajló zenés- táncos műsorfolyam.
Megnéztük még, az akkor átadott Nemzetiségi emlékparkot is, ami a 20 éves testvérvárosi kapcsolat emlékére létesült. A Sváb Hagyományok Házában egy fotókiállítás is várta az érdeklődőket. Természetesen a „kő”-ről sem feledkeztünk el, amit az ősök földjéről hoztak a miénkkel együtt.
Köszönjük a Polgármesteri Hivatal támogatását, hogy biztosította számunkra a buszt.
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=k_2WBWMXMtY&t=9s
MAJÁLIS

Videó:https://www.youtube.com/watch?v=BlrgUdmHVDk
Disznóölés

Köszönjük a résztvevők munkáját, a finom ételeket. Akik lemaradtak, azok a a füstölt szalonnával vigasztalódhatnak a későbbiek folyamán.
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=meQLwlSeYWw&t=66s
Korszerűsítés

KÁNTÁLÁS 2017

Köszönet a megjelenteknek remélve, hogy jövőre ismét találkozunk!
Videó (Gál Vince) :
https://youtu.be/lAhVYwpiLRI
Meghívó kántálásra

Vezetőség
Kézimunka

Búcsú 2017

2017. szeptember 10. Dudás Lászlóné
GYÁSZ

Temetése 2017.08.28-án, hétfőn 15 órakor lesz. Előtte 3/4 2-kor szentmise a Bazilikában.
Emlékét ápoljuk, szellemét továbbvisszük.
Nyugodjék Békében.
Józseffalváért Egyesület elnöksége
Az elhangzott búcsúbeszéd:
Tisztelt Elnök-helyettes Úr!
Kedves Gyuri Barátom!
Rendhagyó módon beszélgetünk most. Nem úgy, mint volt az még pár hete. Ültem az ágyad mellett és elmondtam, hogy mi történt abban a közösségben, amelyet Te nagyon szerettél.
Elmondtam, hogy az egyesület létszáma szépen növekszik. Az Emlékház általad átteleltetett virágjai csodálatosak és várjuk a felépülésed, mert nagy szükség van Rád. Te szokásodhoz híven szerényen válaszoltál, de nem árultad el, hogy mire készülsz. Nem mondtad el, hogy a közösségi munkához új terepet választottál és készülsz azok közé, akiknek a történetével oly szívesen foglalkoztál. Te már megint többet tudsz, mint mi, hiszen ott vagy közöttük, a Dévaldok, a Matiszok, a Rajzok, a Braunnok és Heinrichek között. Hallgathatod hiteles forrásból az elmúlt negyedszázad józseffalvi történetét. Mond el nekik, hogy munkádnak köszönhetően Józseffalva újra létezik és vezetéseddel mintegy kétszáz ember dolgozik azon, hogy unokáink is tudják ennek a dolgos népnek az eredetét.
Igen, nem dolgozott, hanem dolgozik, mert Te továbbra is meghatározó leszel ebben a munkában. Szellemiséged iránymutatás lesz számunkra, melyet ígérjük az utánunk jövőknek is átadunk. És persze a hála, amellyel neked tartozunk, hiszen Te voltál az, aki egy nap délutánján megjelentél nálam, hogy megmutasd azt a tanulmányt, amely általunk ismeretlen Józseffalva szellemét a történész szemével megmutatta. Ettől a pillanattól kezdve, Te magad is helytörténész lettél és folyamatosan tártad fel azokat a forrásokat, melyet a Te neveddel is fémjelzett csodálatos könyvben megjelentettünk. Ettől a perctől kezdve, minden hazaérkezésem fontos programjává vált, hogy veled konzultációt folytassak a fejleményekről, a teendőkről, melynek az lett a következménye, hogy az égi rokonainknak elmondhatod, hogy nem érkeztél üres kézzel. 100 év után újra tábla jelzi a falut, áll a feszület melynél olyan sokan imádkoztak, jó állapotban van a kápolnánk, és van egy Emlékház amely mindenkit befogadott, akik valaha ebben az utcában éltek. Nagy gonddal gyűjtötted és javítottad azokat a tárgyi emlékeket, melyben saját és minden ősöd lelkét beköltöztetted.
Tisztelt Gyászoló Család!
Egyesületünk nevében köszönjük nektek is azt a munkát, amit Gyuri bácsi a közösségért végzett. Számunkra ugyanolyan pótolhatatlan egyéniség lesz, mint amilyen a Ti számotokra. Kérlek benneteket, hogy fájdalmatokban kapjatok vigaszt abban, hogy Jaskó György örökre beírta a nevét Józseffalva történetébe.
Drága Gyuri Bácsi!
A Józseffalváért Egyesület nevében búcsúzok Tőled azzal, hogy mi továbbra is tagjaink sorában érzünk téged és az általad meghatározott célok alapján dolgozunk mindaddig, amig az égi közösségben újra együtt nem tevékenykedhetünk.
Tábor 2017

Gazdag, élményekkel teli hetet zárt a tábor. Köszönet az egyesületnek, hogy lehetővé tette a tábor megszervezését, a gyerekeknek, hogy eljöttek, és Borosné Balogh Erikának is, hogy egész héten a szervező segítségére volt. A résztvevők azzal búcsúztak, hogy remélik, jövőre ismét találkozunk.
Stumpfné Gyöngyösi Etelka - szervező
Ünnep 2017 júniús 17.

Jaskó György kitüntetése

További munkájához jó egészséget kívánunk az alelnöknek:
Józseffalva polgárai
Vecsésiek látogatása

Jól sikerült majális

Jó hangulatban telt a nap. Köszönet mindenkinek, aki eljött, és külön köszönet azoknak, akik a főzésben aktívan részt vettek. ( Stumpf György, Molnár Ferenc szakácsok, Molnár Ferencné, Sztankó Istvánné, Heinrich János és felesége Ancika, Heinrich Mónika, Jaskó Györgyné segítők), valamint az ebéd utáni takarítás résztvevőinek.
Köszönet , amiért ilyen sokan eljöttek és aktívan részt vettek ezen az eseményen
A cikket és a fotókat küldte: Stumpfné Gyöngyösi Etelka
Kiállítás a Sváb Hagyományok Házában

Röviden bemutatták az emlékszobát, majd a kiállított munkákat tekinthették meg a látogatók.
A gyerekek nagy örömére, itt nem élt az az aranyszabály, hogy mindent a szemnek….
Ezen a kiállításon megölelgethették, játszhattak a figurákkal. A felnőttek számára egy ismeretlen technikát mutattunk be, amely nagy sikert aratott.
MEGHÍVÓ

Szeretettel meghívjuk Önt és családját 2017. május 1-én 10 órától a Sváb hagyományok házában tartandó Majálisra. Legyen vendégünk egy tányér gulyásra! A hangulatot fokozó ital, sütemény az otthonról hozott
„ batyuból „ kerül elő.
A majális az egyesületi tagoknak ingyenes, a vendégeknek térítés ellenében.
Program: Gulyásfőzés
A gyerekek birtokba vehetik az új „játszóteret”
Kreatív műhely
Óriás buborék fújás
Foci – labdajátékok
Kérjük, hogy részvételi szándékát május 21-ig jelezze az estumpfne@gmail.com, vagy Stumpfné Gyöngyösi Etelkánál
06/20 403 5249-es telefonszámon
Tisztelettel:
Dr. Kis-Tóth Lajos Elnök Stumpfné Gyöngyösi Etelka egyesületi koordinátor
Kiállítás
Horgolt mesehősök kiállítása a Hagyományok Házában.
Kézimunka kedvelők

Minden foglalkozáson tanulnak egymástól valami újat, mintát cserélnek. Tervbe van a makramézás, a zsinórfonás, és más újabb technika is.
Gombászok

KÁNTÁLÁS

A híreket küldte: Stumpfné Gyöngyösi Etelka
Gál Vince felvétele: https://www.youtube.com/watch?v=zo0R1lu5Rso
Búcsú 2016

A búcsúról készült képeket, Koleszár Krisztián készítette.
Nyári kézműves foglalkozás

címen lehet megtenni.
Júniális
2016. június 18-án megünnepeltük a betelepülés évfordulóját.
Ezt megelőzően csodálatos kerítés épült, ill. az udvar is megszépült.
Gál Vince jóvoltából videón is megnézhetjük.
Link:
https://www.youtube.com/watch?v=MXH8Y9xdxrc
https://www.youtube.com/results?search_query=j%C3%B3zseffalva2016
Ezt megelőzően csodálatos kerítés épült, ill. az udvar is megszépült.
Gál Vince jóvoltából videón is megnézhetjük.
Link:
https://www.youtube.com/watch?v=MXH8Y9xdxrc
https://www.youtube.com/results?search_query=j%C3%B3zseffalva2016
Meghívó
Meghívó a 2016 június 18-án megrendezésre kerülő évfordulós ünnepségre.
A Fogadáson való részvétel egyesületi tagoknak ingyenes, vendégeknek térítés ellenében.
A Fogadáson való részvétel egyesületi tagoknak ingyenes, vendégeknek térítés ellenében.
Tavasz
Józseffalváért Egyesület vezetősége "Tavaszváró" címmel rendezvényt szervezett 2016. március 4-én.
A Stumpfné Gyöngyösi Etelka vetített előadása (Kápolna)után a Hagyományok házában szervezett jó hangulatú beszélgetést.
A Stumpfné Gyöngyösi Etelka vetített előadása (Kápolna)után a Hagyományok házában szervezett jó hangulatú beszélgetést.
advent

Búcsú

kápolnájuk búcsúnapján, Szűz Mária nevenapján. Köszönet illeti
Bereczkei Miklós plébános atyát, a híveket, az egyesületi tagokat,
akik hozzájárultak e nap ünnepélyessé tételéhez. (Heinrich Jánosné
Ancika és az imaközösség tagjai Rajz Mátyásné, Maginé Marika néni,
Bánkúti néni és a többi lelkes hívő, Heinrich János a berendezéssel,
Szabó Miklós hangosítással, a templom kórusa, kántora, Jaskóné Jolika
a díszítéssel).
Híreket küldte: Dudásné Matisz Éva
Festés

keresztet Stumpf György, Heinrich János és felesége valamint Réthy József egyesületi
tagok. Józsa Gábor intézkedett a Vízműveknél a tájház
vízvezetékrendszerének felülvizsgálatában. Egyesületünk elnöke
benyújtotta az alapszabálymódosítást a megyei Bírósághoz, melynek
elfogadása folyamatban van. Köszönet minden egyesületi tagnak
munkájukhoz!
Híreket küldte: Dudásné Matisz Éva
Látogatás

Kirándulás

között szervezett németországi útról számolunk be. Az utazást Stumpf Gábor
szervezte és bonyolította le. A résztvevők hercegkúti, józseffalvi,
sárospataki német nemzetiségűek voltak, akiknek régi álma vált valóra
azzal, hogy eljussanak őseik földjére. Elsősorban temetőket,
templomokat látogattak meg, ahol megkereste mindenki az őseinek
valószínű leszármazottjai sírhelyét. De találkoztak élő
leszármazottakkal, a Matisz-Mattes családok képviseletében. Elutaztak
abba a helységbe is, ahonnan a józseffalvi emlékkövet kaptuk,
Dürbheimbe. Renquishausenben, a Matiszok ősi helyén felvették a
kapcsolatot az ott működő egyesület tagjaival is, akik megajándékoztak
minket a falu történetét leíró könyvekkel. Utunkat Marburgba és
Eisenachba, Wartburgba folytatták, ahol lerótták kegyeletüket szent
Erzsébet síremléke előtt, és megismerkedtek a fiatal Erzsébet hajdani
lakhelyével, Wartburg várával. Egy tartalmas, élményekkel teli,
családias hangulatban zajló utazáson vettek részt. Köszönet Stumpf
Gábornak valamint Naár János családfakutatónak, könyvírónak, aki
kalauzolt és sok értékes tudnivalót árult el őseink
szülőhelyeiről és Hercegkút történelméről.
Küldte: Dudásné Matisz Éva
Ünnepeltünk
Átadtuk a Sváb Hagyományok Házát.
Előadás

Gál Vince felvételei láthatóak a következő linkeken:
http://youtu.be/RP8jB8DHXEM
http://youtu.be/YUv-SsM0VzM
Átadás előtt

Nézzünk meg pár képet róla.
2015-ös tagdíjak
Tisztelt Egyesületi Tagok!
A 2015-ös tagdíjak befizetése aktuálissá vált. A befizetés módja személyesen Jaskó Györgynél vagy Ploósz Bertalannénál vagy átutalással történhet a K&H Banknál vezetett számlára történő átutalással. Számlaszám: 10400315-50526583-55901006. Kérjük a közleményekben tüntesse fel a befizető egyesületi tag nevét.
A tagdíj összege továbbra is 2000 Ft.
Köszönjük az utóbbi időben küldött támogatásokat, melyeket továbbra is várunk.
dr. Kis-Tóth Lajos
elnök
A 2015-ös tagdíjak befizetése aktuálissá vált. A befizetés módja személyesen Jaskó Györgynél vagy Ploósz Bertalannénál vagy átutalással történhet a K&H Banknál vezetett számlára történő átutalással. Számlaszám: 10400315-50526583-55901006. Kérjük a közleményekben tüntesse fel a befizető egyesületi tag nevét.
A tagdíj összege továbbra is 2000 Ft.
Köszönjük az utóbbi időben küldött támogatásokat, melyeket továbbra is várunk.
dr. Kis-Tóth Lajos
elnök
Mária szobor

2015. február 7-én volt a józseffalvi kápolnában. A tájház homlokzati
fülkéjébe kihelyezendő Szűz Mária szobor ötlete Plósz Bertalanné,
Braun Anikótól származott. Köszönet érte. A szentelésen az egyesület
elnökségi tagja, Jaskó Gyuri bácsi és a vezetőségi tagok közül is
képviselve voltunk. Küldte: Dudásné Matisz
http://youtu.be/ioPXnk4r6TM
Éva
A Mi házunk

A kedves olvasó is meggyőződhet a képgaléria alapján. Köszönjük a kivitelezőknek és a támogatóinknak.
EMLÉKHÁZ

Búcsú 2014

A képeket Gál Vince küldte.
Építkezés

a Jövőben rendszeresen megjelenünk a hírekben az eredményekről
Látogatás

A híreket beküldte: Dudás Lászlóné
Falunap 2014

Köszönjük minden kedves vendégnek, hogy megtisztelt bennünket jelenlétével. Reményeink szerint 2015-ben már az Emlékháznál tartjuk a betelepülés 230. évfordulóját.
Emlékház pályázat
Örömmel értesítek minden egyesületi tagot, hogy az Emlékház építésére benyújtott pályázatunk nyert.
Kötelezettségvállalás teljes összege 43 606 691 Ft.
Reményeink szerint a munkálatok rövidesen megindulnak.
dr. Kis Tóth Lajos elnök
Kötelezettségvállalás teljes összege 43 606 691 Ft.
Reményeink szerint a munkálatok rövidesen megindulnak.
dr. Kis Tóth Lajos elnök
Részvétnyilvánítás
Elhalálozott Józseffalva legidősebb lakója Lauber Józsefné Kertner Mária (1911), Sárospatak, Szent József u. 45 sz. lakos.
Lauber néni 102 éves volt. Pár nappal ezelőtt az Egyesület köszöntötte születésnapja alkalmából.
Nyugodjon békében.
Lauber néni 102 éves volt. Pár nappal ezelőtt az Egyesület köszöntötte születésnapja alkalmából.
Nyugodjon békében.
Születésnap
Egyesületünk alapító tagja Rajz Mátyásné, Marika néni 90 éves. Az egyesület elnökeként kívánok jó egészséget és boldog életet családja körében.
Emlékház terve

Készítette: KALÓCZKI ÉVA és SOROSI ZSOLT
Megtekinthető a galériában.
Koszorúzás 2013

Emléknap 2013

Köszönjük a szervezők lelkes munkáját.A fotókat Gál Vince készítette.
Emlékház

2013-as tagdíjak
Tisztelt Egyesületi Tagok!
A 2013-as tagdíjak befizetése aktuálissá vált. A befizetés módja személyesen Fedor Gyulánál vagy átutalással történhet a K&H Banknál vezetett számlára történő átutalással. Számlaszám: 10400315-50526583-55901006. Kérjük a közleményekben tüntesse fel a befizető egyesületi tag nevét.
A tagdíj összege továbbra is 2000 Ft.
Köszönjük az utóbbi időben küldött támogatásokat.
A 2013-as tagdíjak befizetése aktuálissá vált. A befizetés módja személyesen Fedor Gyulánál vagy átutalással történhet a K&H Banknál vezetett számlára történő átutalással. Számlaszám: 10400315-50526583-55901006. Kérjük a közleményekben tüntesse fel a befizető egyesületi tag nevét.
A tagdíj összege továbbra is 2000 Ft.
Köszönjük az utóbbi időben küldött támogatásokat.
Emlékház

Tisztelt Egyesületi Tagtársunk!

Egyesületünk taglétszáma jelenleg 113 fő, amely rendkívül örvendetes növekedést jelent. Jelzi, hogy egy erős, tenni akaró, céljaihoz ragaszkodó civil szervezetről van szó.
Megalakulásunk óta jelentős eredményeket értünk el, így:
Józseffalva táblák kihelyezése
Utcai kereszt visszaállítása
Józseffalvi szimbólumok revitalizációja (címer, pecsét)
„Volt egyszer egy Józseffalva” könyv megjelentetése
Kápolna restaurálása és folyamatos karbantartása
Emlékkő elszállítása Németországból, és az emlékhely felállítása
Józseffalva Nap megrendezése (június 16.)
„Harcképek” könyv megjelentetése
www.jozseffalva.hu weblap üzemeltetése
Ennek a szép felsorolásnak a végére hagytam a legjelentősebb eredményünket, a Szent József u. 58. szám alatti lakás megvásárlását, emlékház céljára. Ezúton tudatom tagtársainkkal, hogy ez jelentős áldozatot vállaló józseffalvai polgár adományából finanszírozódott.
Ezt ezúton is köszönjük!
A nagy feladatok még ezután következnek. Szeretnénk elérni, hogy Józseffalva hagyományai, emlékei újra éledjenek, gazdagítva az itt lakókat, és az ide látogatókat.
Aki a fenti célokat segíteni kívánja az a „Józseffalváért Egyesület” számlaszámára támogatásokat utalhat.
Kereskedelmi és Hitel Bank:
10400315-50526583-55901006
Tisztelt Tagtársunk! Szeretnénk az alkalmat kihasználni, hogy megköszönjük eddigi munkáját, támogatását, jó szándékát, melyre a jövőben is számítunk.
Kívánunk Mindenkinek Boldog, Békés Karácsonyt és Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet az egyesület elnöksége nevében.
Sárospatak, 2012. december 19.
Dr. Kis-Tóth Lajos
elnök
Búcsú 2012

Képgalériánkat a távollévők is élvezhetik. Akik még készítettek fotókat kérem, küldjék meg.
Juniális 2012

Meghívó

Szeretettel meghívunk minden józseffalvai lakost illetve szimpatizánst a betelepülés évfordulójának ünnepségére és az azt követő juniálisra!
Időpont: 2012.június 22. 17 óra
Helyszín: Józseffalvai kápolna, emlékkő
Tisztelettel: "Józseffalváért Egyesület" elnöksége
Köszöntés

Isten éltesse sokáig, élvezze még hosszú évekig az aranyló „őszt” jó egészségben.
Ezt kívánja a „Józseffalváért Egyesület” nevében dr. Kis-Tóth Lajos elnök.
Olvasóinknak pedig felelevenítjük ezt a szép napot Gál Vince fotóival.
Születésnap

December 10-én 100. születésnapján köszöntjük a „Józseffalváért Egyesület” nevében, a 10 órakor tartandó szentmisét követően, a kápolna előtt. Ezúton is kívánunk jó egészséget Lauber néninek az egyesület tagjai és Józseffalva közössége nevében.
Búcsú 2011

A képeket küldte Dudás Éva.
Köszönjük szépen.
Festés

Koszorúzás

Betonozás

Látogatás Józseffalván

Kút visszaállítása

Köszönjük azoknak is a munkáját, akik a felállításában részt vettek. A videót Gál Vince készítette.
Kőavatás

Tábla elhelyezés

Meghívó

Szeretettel meghívunk minden józseffalvai lakost, illetve szimpatizánst kőavató ünnepségünkre és az azt követő fogadásra.
Az avatás ideje: 2011. 03. 26. 15 óra Józseffalvai kápolna
Fogadás helyszíne: Árpád Vezér Gimnázium
A teljes körű meghívásban kérjük mindenki segítségét, mivel meghívóinkkal csak részben tudjuk elérni az érdekelteket.
Tisztelettel: „Józseffalváért Egyesület” elnöksége
Visszajelzését március 17-ig várjuk!
E-mail: info@jozseffalva.hu tel.:Jaskó György 47/313 689
Boldog Karácsonyt

Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánunk Mindenkinek, a „Józseffalváért Egyesület” elnöksége nevében:
Dr. Kis-Tóth Lajos
Rátka

Józseffalva polgárai.
Lauber Józsefné Kertner Mária (1911)

Sárospatak, Szent József u. 45. December 11-én 99. születésnapján köszöntötte a „Józseffalváért Egyesület” nevében Magi Antalné és Jaskó György.
Ezúton is kívánunk jó egészséget Lauber néninek. "A volt egyszer egy Józseffalva" c. könyvben így emlékszik:
"Nyáron nagyon szerettem a határt, a mezőt, nem tudtam ilyen benti munkát végezni, és csak vágytam ki nyáron és télen elmentem dolgozni, szolgálni, mert ugye sokan voltunk kellett a pénz.
Mikor 32-ben egyszer hazagyövök vasárnap – hétközben a nagy malom tulajdonosnál laktam – azt mondja anyám, megvan a csere, elcserélték a felsőhatárt az Alsóhatárért, ahova épített és mondta az anyám, hogy mennek oda lakni, ott fognak építeni tavaszkor, jöjjek haza tavaszra, menjek velük le a tanyára.
Mondtam neki, édesanyám, én, ha az utcasarokról fog valaki megkérni, akkor is férjhez megyek, de én a tanyára nem megyek. Mondom én mit!, a békakuruttyolást fogom ott hallgatni? Úgy eltöprengtem magamban rajta. És csakugyan az utcasarokról jött az uram."
Hercegkút

Józseffalva polgárai.
A kő beemelése

Károlyfalva

Józseffalva polgárai.
Talapzat

A képeket küldte: Gaál Vince
Búcsú

Küldte: Dudás Lászlóné
Kamion érkezett

Küldte: Stumpfné Gyöngyösi Etelka, Dudás Lászlóné, Gál Vince
A kőtömb
Kőtömböt kapunk ajándékba őseink szülőföldjéről. Köszönetként az alábbi levelet küldtük az ajándékozóknak.
„Észak – Magyarországon a Zemplén tájegységben, a Tokaji borvidék területén Hercegkút, Károlyfalva, Rátka és Józseffalva(Sárospatak) településeket Baden – Würtenberg környékéről – nagyobb részt a Baar-Heuberg területéről – elszármazott svábok hozták létre a XVIII. század közepén, ill. annak második felében.
Az elmúlt kettő és fél évszázad történelmi nehézségei sem tudták kioltani az eredethez kötődő lelki érzést, a kulturális identitást, az emberekben a mai napig élő – olykor szunnyadó, de el nem múló –, a gyökerekből táplálkozó életfilozófiát. Különösen örvendetes ennek újrafelfedezése életünk utóbbi néhány évtizedében.
Mi – Hauser Zoltán, Kis-Tóth Lajos, Naar János és Stumpf János – a fentieket különösen nagyra értékelők, jutottunk arra az elhatározásra, hogy a származáshoz kötődésnek szimbolikusan kifejező emléket állítsunk. Szándékainkat a gondolat megszületéstől támogatták - Hercegkút:Rák József , Károlyfalva(Sátoraljaújhely): Szebényi Gáborné Deutsch Zsuzsa, Józseffalva(Sárospatak):Stumpf Bálint , Rátka: Héring Istvánné - települések polgármesterei, ill. elöljárói.
Ennek megvalósításához őseink szülőföldjéről egy természetes állapotú kő adományozását kértük. Köszönetet mondunk Rudolf Wuhrer Denkingen, Alfred Pradel Dürbheim, Josef Bär Wehingen, Kurt Frick Renquishausen Polgárestereknek azért, hogy nemes szándékunkat az első megkeresés után nagy empátiával gondozták, annak jelentőségét felismerték.
Hisszük, hogy ez az adomány jelentős mértékben hozzájárul a Zemplénben élő sváb leszármazottak nemzetiségi tudatának haladó szellemű ápolásához. Ezzel az összefogással - apróságnak csak tűnő mértékben - járulhattunk hozzá Mi is a nagy hagyományokkal és eredményekkel rendelkező német-magyar kapcsolat ápolásához és fenntartásához!
Isten áldja meg mindnyájukat!”
Hauser Zoltán
Kis-Tóth Lajos
Naar János
Stumpf János
„Észak – Magyarországon a Zemplén tájegységben, a Tokaji borvidék területén Hercegkút, Károlyfalva, Rátka és Józseffalva(Sárospatak) településeket Baden – Würtenberg környékéről – nagyobb részt a Baar-Heuberg területéről – elszármazott svábok hozták létre a XVIII. század közepén, ill. annak második felében.
Az elmúlt kettő és fél évszázad történelmi nehézségei sem tudták kioltani az eredethez kötődő lelki érzést, a kulturális identitást, az emberekben a mai napig élő – olykor szunnyadó, de el nem múló –, a gyökerekből táplálkozó életfilozófiát. Különösen örvendetes ennek újrafelfedezése életünk utóbbi néhány évtizedében.
Mi – Hauser Zoltán, Kis-Tóth Lajos, Naar János és Stumpf János – a fentieket különösen nagyra értékelők, jutottunk arra az elhatározásra, hogy a származáshoz kötődésnek szimbolikusan kifejező emléket állítsunk. Szándékainkat a gondolat megszületéstől támogatták - Hercegkút:Rák József , Károlyfalva(Sátoraljaújhely): Szebényi Gáborné Deutsch Zsuzsa, Józseffalva(Sárospatak):Stumpf Bálint , Rátka: Héring Istvánné - települések polgármesterei, ill. elöljárói.
Ennek megvalósításához őseink szülőföldjéről egy természetes állapotú kő adományozását kértük. Köszönetet mondunk Rudolf Wuhrer Denkingen, Alfred Pradel Dürbheim, Josef Bär Wehingen, Kurt Frick Renquishausen Polgárestereknek azért, hogy nemes szándékunkat az első megkeresés után nagy empátiával gondozták, annak jelentőségét felismerték.
Hisszük, hogy ez az adomány jelentős mértékben hozzájárul a Zemplénben élő sváb leszármazottak nemzetiségi tudatának haladó szellemű ápolásához. Ezzel az összefogással - apróságnak csak tűnő mértékben - járulhattunk hozzá Mi is a nagy hagyományokkal és eredményekkel rendelkező német-magyar kapcsolat ápolásához és fenntartásához!
Isten áldja meg mindnyájukat!”
Hauser Zoltán
Kis-Tóth Lajos
Naar János
Stumpf János
Felújítás

Megalakult a "Józseffalváért Egyesület"

Az Egyesület feladatai:
1. Az összetartozás fenntartása
2. Kápolna állagának megóvása
3. Köztéri szimbólumok ápolása (tábla, kereszt, stb.)
4. Évfordulók megünneplése
5. Pályázatok írása
6. Támogatások fogadása
Józseffalváért Egyesület elnökség
Elnök: Dr. Kis-Tóth Lajos
Alelnökök: Jaskó György
Dankó Bertalan
Józsa Gábor
Tagok: Dudás Lászlóné képviselő
Kövesi Sándor
Fekete Andrásné
Jaskó Istvánné
Heinrich János
Ellenőrző Bizottság
Elnök: Magi Antalné
Tagok: Stumpfné Gyöngyösi Etelka
Fedor Gyula
MEGHÍVÓ
Csatolom meghívónkat, szeretettel várunk minden érdeklődőt.
Kis-Tóth Lajos
Kis-Tóth Lajos
Táblaavatás
2009. június 9-én felavattuk a Józseffalvát jelző történelmi táblát. A tábla szponzora Dankó Bertalan volt. A munkálatokat Józseffalva polgárai végezték.
Kis-Tóth Lajos
Kis-Tóth Lajos
Könyvbemutató
Még bizonyára sokan emlékeznek a Volt egyszer egy Józseffalva c. könyv bemutatójára. Néhány képet feltettem a Képgalériába. Kellemes emlékezést kívánok.
Dr. Kis-Tóth Lajos
Dr. Kis-Tóth Lajos
Rajt

Ezennel elindítjuk Józseffalva honlapját. Kérek Mindenkit, segítsen abban, hogy kezdeményezésünk működőképes legyen. Küldjön híreket minden olyan dologról, ami érdekelheti a Józseffalvaikat. Születésről, elhalálozásról, Józseffalvi eseményekről. Küldjön olyan dokumentumokat, amelyek érdekelhetnek bennünket. Képeket, rövid videókat, nosztalgikus feljegyzéseket stb.
Üdvözlettel:
Kis-Tóth Lajos